A dolgozók besoroltatását az egyéni funkció mellett csoportosan is el lehet végezni. A funkció háttérműveleti folyamatként fut, amely azt jelenti, hogy a felhasználó a futási időben végezhet más ügyviteli tevékenységet, nem feltétlenül kell kivárnia a monitor előtt a végét.
Három részre tagolódik az indító képernyő.
Ebben azok a HR kapcsolatok sorakoznak fel, akikre az ügyintéző a szervezeti struktúra szerint rendelkezik jogosultsággal.
A felhasználó dönthet arról, hogy nem akarja, hogy a számolt adatok a rendszerbe bekerüljenek, csak ellenőrizni szeretné, hogy mi lenne, ha a rendszertől elvárná, hogy beírja az adatokat.
Ebben az esetben csak lista móddal kell indítani a folyamatot. Ha a számítás eredményét már be akarja a rendszerrel íratni, akkor a számítás rögzítése móddal kell indítani a műveletet.
Ebben a részben a besorolás szándékára kérdez a rendszer. Hasonló elven működik, mint az egyéni besorolás, annyi különbséggel, hogy itt nem látszanak a változási események a dolgozóknál, tehát az ügyintéző vakon dolgozik. Az események ugyanakkor a háttérben a rendszerben ott vannak, a rendszer számol velük. A kérdés az, hogy a felhasználónak mi a célja, és ezt a szándékvezérelt besorolást öt féle képpen támogatja a felület.
A rendszer azokat a dolgozókat gyűjti fel, akiknek nincsen az algoritmus szempontjából utolsó besorolás dátuma. Fontos kiemelni, hogy az algoritmus számára, mivel a kézzel beírt eredményadat is egyfajta utolsó besorolási dátumnak számít számára, annak érvényesség kezdet dátuma.
A felhasználónak egy adott dátumot kell beírnia. Ez azt jelenti, hogy akinek nem volt még besorolása, annak az adott dátumtól kezdve megállapítja az eredményadatát, ha az adott dolgozó HR kapcsolat érvényesség kezdete korábbi, mint ez a dátum (de későbbi, mint a besoroltatás program indulás dátuma). Amennyiben későbbi a HR kapcsolat kezdet dátuma, akkor abban az esetben a rendszer belül felülírja a felhasználó által megadott dátumot és beállítja a dolgozó HR kapcsolat kezdet dátumára - mivel a dolgozó nem besorolható a HR kapcsolat kezdete elé.
Ebben az esetben két dátumot kell megadnia a felhasználónak. Hogy mi történjen a két dátum között, azt pedig három alpont közül az egyik kiválasztása dönti el.
A két dátum. Az előmenetel számítás mindig idő intervallumban gondolkodik, még ha az az egyéni besorolás során nem is derül ki látványosan. A két dátum között összeszedi a dolgozók saját magukra releváns változási eseményeket, amelynek feltétele az, hogy nem maradhat ki soron következő esemény. Amennyiben a dolgozó utolsó besorolás dátumát követően van változási eseménye, de ezen a képernyőn az ügyintéző egy olyan későbbi "kezdete" dátumot adott meg, ami túlmutat azon az eseményen, akkor a rendszer hibalistára teszi a dolgozót, hogy esemény nem maradhat ki. Egyébként a két dátum között, mint ahogy az egyéni besorolásnál is teszi a rendszer, végig megy addig az eseményeken, amíg nem talál tényleges változási eseményt - tehát meg kell állnia, hogy beírja az új eredményadatokat. Ha nem talál ilyet, akkor a vége dátum lesz az adott dolgozónak az új utolsó számítás dátuma.
Ebben az esetben mindenképp az utolsó számítás dátumát követő első eseményre kell fusson a besorolás, eredményadat változás hiányában a "vége" dátumig megy tovább a következő eseményre. Az utolsó számítási dátumot figyelmen kívül hagyja.
Abban az esetben, ha az ügyintéző nem biztos abban, hogy mindenkinél újraszámíttatta a besorolását az adatok módosítását követően, biztonsági okokból kérheti az utolsó újraszámítással együtt való besoroltatást. Így akinek nem változott az eredmény adata azon a dátumon, lép tovább a felhasználó által megadott időintervallumon belül a következő eseményre, mint ahogy azt a soron következő esemény futtatás módban is teszi.
Ebben az esetben a két időintervallumba esően csak azokra a dolgozókra fog a besoroltatás lefutni, akiknek az utolsó számítás dátuma az időintervallum közé esik.
Visszamenőleg a dolgozónál csak akkor szabad besoroltatni, ha az valóban indokolt, mert több embernél módosult olyan adat (legyen az akár rendszerparaméter), ami megváltozott eredményadatokat fog szülni. A rendszer a dolgozóknál megkeresi az utolsó számítás dátumot a felhasználó által megadott időintervallumban és az azt megelőző, de a "kezdet" dátumot követő eseményekre fog lefutni. Ez a művelet elég nagy eséllyel jár törléssel. Minden ami későbbi érvényesség kezdetű eredményadat, a rendszer törölni fogja.